Elfoglaltságok

Aktivitäten neu laden

Családi üdülés Karintiában. A család otthona.

A család a szív otthona, tartja a mondás. Karintia a család otthona és Európa legjobb üdülőterülete minden generáció számára a csecsemőktől a kisgyermekeken és fiatalokon át egészen a dédszülőkig.

Tekerés, trekking, tempó. Karintia a kerékpáros élmények földje.

Aki tényleg mozgásba akar jönni, Karintiában tavasszal, nyáron és ősszel is első osztályú kerékpáros élményeket talál.

Fürdőzés és vízi sportok hegyek és tavak között.

Ahol hegyek vannak, ott van víz is. És Karintiában igen sok a víz: 1270 tó, ebből 44 ellenőrzött fürdőtó, mind ivóvíz tisztaságú, némelyik akár a 28 fokos hőmérsékletet is eléri.

Túrázás

A túrázás igéző. Természet lépésről lépésre.

Alpok–Adria túraút: a Großglocknertől a tengerig
Az Alpok–Adria túraút egy vadonatúj, változatos és határokat átszelő, 750 kilométer hosszú felfedezőtúra három országon – Ausztrián, Olaszországon és Szlovénián – és három kultúrán át. A fejedelmi Großglockner lábától az azúrkék tengerig vezet, varázslatos kilátást kínálva a környező tájra, az alpesi tavakra, valamint az elbűvölő növény- és állatvilágra. Az útvonal tavak, patakok és folyók mentén fut egészen a célig, az Adriai-tengerig.

Nyaraljon fitten, gyógyuljon nálunk. Szívélyes vendéglátóknál.

A karintiai természet ivóvíz tisztaságú tavakban rejlik, gyógyító forrásokból tör a felszínre és a termálfürdőkben értékes ásványokkal együtt jut fel a föld mélyéről.

Napfény. Víz. Kemping és lakókocsi élvezet.

Karintiában 116 kempingben pihenhet és élvezheti üdülését az, aki a sátorozás vagy a lakókocsi híve.

Városi élmények

Különösen az adventi időszakban érdemes ellátogatni a karintiai városokba, amikor Klagenfurt, Villach, Velden és Spittal is hagyományőrző karácsonyi vásárokkal csábít kikapcsolódásra. Érdemes emellett megtekinteni az újdonságok közé tartozó pörtschachi csendes adventet is, ahol az adventi falut a tavon alakítják ki vagy Ausztria legmagasabban fekvő adventi vásárát a Petzen síterepen.

Kalandokat keresve

Egy izgalmas szánkóparti garantáltan felébreszti mindenkiben a gyermekkori emlékeket. Így számos üdülőhely kínál jól kiépített szánkópályát a vendégeknek, amelyek ráadásul több helyen éjszakai világítással is rendelkeznek.

Merüljön el Karintia kulturális sokszínűségében!

Karintia nyolc regionális központja jól ismert egész éves élénk kulturális életéről, különösen igaz ez a meleg nyári hónapokra. Az utazók körében gyakran tartozik a titkos tippek közé, hogy Ausztria délvidékén minden település, minden völgy, sőt még a legkisebb falvak is saját kulturális rendezvényekkel szolgálnak.

Válassza ki nyaralásának optimális idejét

Mikor?

Karintia mindenkinek a megfelelot kínálja

Mi?

Válassza ki érdeklodési területét

Hegyek vagy tavak

Hol?

Itt jó helyen van!


Regionen neu laden


















NPRegion Hohe Tauern - Großglockner Lieser- Maltatal Katschberg Millstätter See Oberes Drautal Gail-Gitsch-Lesachtal Villach Nockberge, Bad Kleinkirchheim Mittelkärnten Feldkirchen Wörthersee Klagenfurt Carnica Region Rosental Lavanttal Südkärnten-Klopeinersee
Region map
A bejelölt kritériumok átvételével találja meg az Önnek megfelelo nyaralást!

Nyaralásom

A Kärnten.at megmutatja az Önnek megfelelo tartalmakat:
– A következo idotartamra

tól 18.05.2013 ig 18.05.2014

– A következo témákban

nem választott témát

– A következo régióból

egész Karintia

Ezt jelölte be a "mikor, mit és hol" menüpontokban! Szeretné

  • Szabad szobák
  • Unterkünfte
  • Camping
Keressen több, mint 1000 partnerszálláson

Szabad szobák

18.05.2013
18.05.2014
kötelezettség nélküli ajánlatkérés
Wetter laden
Events laden